Példa nélküli összefogás a Közös Agrárpolitika mellett a V4 és a Balti országok agrárminiszterei között

Kiemelkedő jelentőségű találkozót tartottak július 18-án Brüsszelben a Visegrádi Csoport és a Balti országok mezőgazdaságért felelős miniszterei.
Fazekas Sándor a találkozó után elmondta, az Európai Unió első valódi közösségi politikája, a több mint 50 éves Közös Agrárpolitika ellen soha nem látott, döntően a költségvetési források elvonására irányuló támadás indult.

A földművelésügyi miniszter szerint ezért a 2020 utáni KAP kereteinek kidolgozásakor a lehető legszélesebb és legmagasabb szintű összefogásra lesz szükség.

A KAP költségvetésének megőrzése a közös EU költségvetés jövőjéről június 28-án kiadott bizottsági reflexiós dokumentum fényében nagyon komoly kihívást jelent majd valamennyi, jelentős mezőgazdasági hagyományokkal rendelkező ország, így hazánk számára is. Meggyőződésem, hogy Európának olyan Közös Agrárpolitikára van szüksége, mely hatékony megoldást nyújt a különféle válsághelyzetek kezelésére és általa az európai agrárium és élelmiszeripar továbbra is versenyképes szereplő maradhat a globális színtéren – hangsúlyozta Fazekas Sándor.

A miniszter kiemelte, a közös nyilatkozat szerint a KAP számára 2020 után is megfelelő forrásokat kell biztosítani, a közvetlen termelői támogatásokat a jövőben is fenn kell tartani. Nagy fontossággal bír, hogy a ma elfogadott nyilatkozatunkban a közvetlen mezőgazdasági támogatások esetében egyértelműen elutasítjuk a nemzeti társfinanszírozás bevezetését. Nem engedhetjük meg, hogy az Európai Bizottság ilyen módon próbálja meg renacionalizálni a KAP-ot- tette hozzá az agrártárca vezetője.

Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a még mindig érvényes orosz embargó, az elmúlt években a mezőgazdasági piacokat sújtó válsághelyzetek vagy az egyre szélsőségesebb időjárási viszonyok már önmagukban is rendkívüli erőfeszítéseket követelnek meg a magyar termelőktől. Az Oroszországgal szemben bevezetett Uniós szankciók árát az embargó miatt lényegében az európai gazdák fizetik meg, el kell kerülni, hogy ez megismétlődjön például a migráció tekintetében.

A miniszter rámutatott arra, hogy az Európai Bizottság a mezőgazdasági miniszterek július 17-18-i brüsszeli Tanács ülésén értékelte a 2020 utáni Közös Agrárpolitika modernizálása és egyszerűsítése címmel májusban lezárult társadalmi konzultáció eredményeit. Magyarország célja, hogy a 2020 utáni KAP a mezőgazdasági termelőket szolgálja, és az agrárpénzeket továbbra is az agrártermelők kapják.

Fazekas Sándor végezetül kiemelte, Magyarország a Visegrádi Négyek elnökeként a következő egy évben kiemelt prioritásként fogja kezelni a mezőgazdasági termelők érdekvédelmét.

(FM Sajtóiroda)

Forrás: kormany.hu

2017.07.19.