Őstermelői igazolványok – fontos az adategyeztetés

Felhívjuk az őstermelők figyelmét arra, hogy ha az igazolványokkal alátámasztott valós adatoktól eltérő – elavult vagy hibás adat – szerepel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) vagy a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) nyilvántartásában, úgy nem valósulhat meg az őstermelői igazolvánnyal kapcsolatos ügyintézés.

2016. január 1-ével hatályba lépett az új, mezőgazdasági őstermelői igazolványról szóló kormányrendelet, amely lehetőséget biztosít a régi papír alapú dokumentumok helyett korszerű, elektronikus kártya alapú igazolványok kibocsátására, amelyek 5 évig lesznek hatályosak.

Mint a korábbi évekből is ismert, a hatályát vesztett igazolvánnyal rendelkező ügyfeleknek 2016. március 20-ig kérelmezni kell az új igazolvány kiváltását, és rendelkezni kell az adóévre hatályos igazolvánnyal és értékesítési betétlappal ahhoz, hogy az őstermelői státuszuk ne sérüljön (pl. biztosítottság, értékesítés tekintetében).

Tekintve, hogy március 20. közeli dátum, és jelentős a még érvényes igazolvánnyal nem rendelkező, korábban őstermelőként nyilvántartott ügyfelek száma, ezért kérjük, hogy a nyitva álló időpontban a várható torlódások elkerülése érdekében minél hamarabb keressék meg az állandó lakóhelyük szerint illetékes falugazdászt az ügyintézés céljából.

Kérjük az érintetteket, legyenek figyelemmel arra, hogy a falugazdász az őstermelővel, illetve igazolvánnyal kapcsolatos adatokat a NÉBIH által vezetett őstermelői nyilvántartási rendszerben rögzíti. Az őstermelői nyilvántartás egyes, falugazdász által nem módosítható alapvető azonosító adatai (pl. név, lakcím, adóazonosító, adószám) azonban az Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási rendszer adatain alapulnak. Amennyiben az ügyfél által igazolványokkal alátámasztott valós adatoktól eltérő (elavult vagy hibás) adat szerepel még a NÉBIH, illetve az MVH nyilvántartásában, akkor nem valósulhat meg a falugazdásznál az azonnali ügyintézés, ezért a gyorsabb ügyintézés érdekében az ügyfélnek a NÉBIH, illetve kérelemre nyilvántartott ügyfelek esetén az MVH ügyfél-nyilvántartásért felelős szervezeti egységénél még az őstermelői ügyintézést megelőzően javasolt tisztáznia az adatait.

A falugazdásznak az őstermelő nyilvántartási rendszerből csak az említett nyilvántartási rendszerekben tárolt adatok egyezősége esetén van lehetősége azonnal ideiglenes igazolványt kiállítani.

Ezért is rendkívül fontos, hogy az őstermelők ne az utolsó napra hagyják a hatályát vesztett igazolvány helyett az új őstermelői igazolvány kiállításának kérelmezését. 

Forrás: nak.hu

2016.03.07.