Megfelelő védekezéssel megakadályozható a szőlőkben az aranyszínű sárgaság terjedése

Az ország több megyéjében is megjelent a szőlőket támadó amerikai szőlőkabóca (Scaphoideus titanus).

Fontos, hogy a jelenleg még lárva állapotában levő károsító ellen időben felkészüljenek a termesztők, hiszen megfelelő védekezéssel megvalósítható a növények védelme és elkerülhető a gazdasági kár.

Az ország több megyéjében (pl. Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Somogy, Tolna, Zala) megjelent a szőlő aranyszínű sárgaságát okozó Grapevine flavescence dorée (FD) fitoplazma vektora, az amerikai szőlőkabóca (Scaphoideus titanus) L1 és L2-es fokozatú lárvája – derült ki a megyei kormányhivatalok növény- és talajvédelmi osztályai által végzett felderítés alapján. 

A rendkívül veszélyes FD terjedése megfelelő védekezéssel megakadályozható! Erre a legalkalmasabb időszak, amikor a lárvák elérték a harmadik, negyedik fejlődési fokozatot (L3-L4), ami általában a szőlő virágzásának idejére vagy közvetlenül a virágzás utáni időszakra esik.

A szaporítóanyag-előállító területeken (törzsültetvények és faiskolák) a vektor elleni védekezés kötelező. Azokban a termőültetvényekben, amelyekben az előző tenyészidőben kimutatták az amerikai szőlőkabóca jelenlétét, a nagyobb fertőzésveszély miatt kifejezetten ajánlott a lárvák elleni védekezés. A védekezésre több – a szőlőmolyok ellen is engedélyezett – rovarölő szer alkalmazható (pl. tiametoxam, lambda-cihalotrin, deltametrin, béta-ciflutrin, klórpirifosz-metil, klórpirifosz, alfa-cipermetrin stb. hatóanyagú permetező szerek).

Az amerikai szőlőkabóca Észak-Amerikából származó egynemzedékes kártevő. Fő tápnövénye a szőlő, amelynek a levélfonákán szívogat. Az egyedek fertőzőképessége a lárvák kelésétől számolva kb. 4-5 hét múlva alakul ki. A fejlődési stádiumtól függetlenül egész életük során fertőzőképesek maradnak. Hazánkban az amerikai szőlőkabócát 2006-ban, míg az FD betegséget 2013-ban észlelték először.

A kórokozóval, az amerikai szőlőkabócával valamint a védekezéssel kapcsolatos további információk elérhetőek a NÉBIH weboldalán:
http://portal.nebih.gov.hu/web/guest/-/szolo-aranyszinu-sargasag-grapevine-flavescence-doree

(FM Sajtóiroda)

Forrás: nak.hu

2015.06.28.