Magyarok Kenyere Program: a keresztény nemzettudat erősítése

Az idei évben Nemeshany településen került sor augusztus 13-án a Magyarok Kenyere Program keretében összegyűjtött gabona összeöntésére és megszentelésére. Az ünnepi kenyérhez ez idáig több mint 500 tonna gabonát ajánlottak fel a gazdálkodók határon innen és határon túlról.
A búza az állandó újjászületés, az élet jelképe, amely a magyar emberek számára különösen nagy jelentéssel bír: az ősök tisztelete mellett a magyarság összefogását, életben maradását szimbolizálja évszázadok óta – hangsúlyozta Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára Nemeshanyon.

Kifejtette, hogy a mostani, „új kihívásokkal” szembesülő Európában a program a keresztény nemzettudat erősítését is szolgálja.

Az elmúlt hét évben, hála a támogató szervezetek együttgondolkodásának és munkálkodásának, a Magyarok Kenyere Program rengeteg gazdát szólított és szólít meg a mai napig, hogy az életet jelentő búzaadománnyal segítsen. A gazdák ezzel a hagyományos jelképpel adnak „életet” a határon innen és határon túl élő rászoruló gyermekeknek – tette hozzá.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara már megalakulásának évében, 2013-ban csatlakozott a programhoz. A tavalyi évben 515 tonna búza összegyűjtésével járult hozzá a programban résztvevő jótékonysági szervezetetek támogatásához.

Az idei évben pedig ismét több mint 500 tonna gabona áll rendelkezésre.

A tervek szerint a liszt és kenyéradomány mintegy 80 ezer nehéz sorsú gyermekhez juthat el és ebből sütik majd az ünnepi kenyeret is, amelyet Esztergomban Erdő Péter bíboros, az Esztergom-Budapesti főegyházmegye érseke szentel meg. Az adományozási napot szeptember 20-án, a Gyermekek Világnapján tartják.

(Miniszterelnökség)

Forrás: kormany.hu 

2017.08.20.