Ingyenesen hívható telefonon a NAK

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) folyamatosan vezeti be új szolgáltatásait, és március 7-étől közel 400 ezer tagja, valamint partnerei is ingyenesen hívhatják telefonon – belföldi vezetékes vagy belföldi mobilhálózatból – a szervezet ügyfélszolgálatát, az új,
+36 80 900 365-ös telefonszámon. Az ügyfélmegkeresések szempontjából kiemelten erős tavaszi időszakban így már díjmentesen érhető el a Kamara telefonon.

A NAK a partnernyilvántartás fejlesztése nyomán immáron naprakész, közhiteles adatokra épülő, széles körű adatbázissal rendelkezik a mintegy 400 ezer fős tagságáról, amely lehetővé teszi, hogy hatékonyabban szolgálja ki igényeiket.

A NAK ügyfélszolgálatára 2016-ban közel 90 ezer telefonhívás, valamint mintegy 44 ezer levél érkezett. A Kamara ügyfelei költségkímélésére, kényelmére tekintettel indította el 2017. március 7-én az új, +36 80 900 365-ös zöldszámot, melyet belföldi vezetékes vagy belföldi mobilhálózatból ingyenesen hívhatnak tagjai, partnerei. (A korábbi, +36 1 802 6100-as ügyfélszolgálati szám még néhány hétig működik, ugyanakkor a jövőben megszűnik, és csak a zöldszámon lesz elérhető az ügyfélszolgálat.)

A szervezet tagjai versenyképességének növelése érdekében több lépésben bővíti szolgáltatásainak körét. A NAK elindította a Szolgáltató Hálózat projektet, amelynek célja, hogy jobban megismerje a tagok igényeit, és azokra hatékony megoldásokat kínáljon. A kísérleti jelleggel indult Szolgáltató Hálózat projekt része a tagi elégedettség- és igényfelmérés, illetve a kapcsolattartói hálózat kiépítése is. Utóbbival a NAK azt szeretné elérni, hogy azon tagok felé is kiépüljön a proaktív kapcsolattartás, akik tevékenységükből adódóan kevésbé veszik igénybe a Kamara által nyújtott szolgáltatásokat.

Mindemellett a NAK az agrárszektor szereplőinek kölcsönös kapcsolattartását segítendő
2017 januárjában indította el BirtOKOS nevű telekommunikációs szolgáltatását (részletek: www.birtokosmobil.hu). Az elindult szolgáltatás előnyös kondíciókat kínál a tagok számára az agrárium szereplőinek összekapcsolásáért. A BirtOKOS tarifacsaládot a tagi igényeknek megfelelően alakította ki a NAK. A piacinál jóval kedvezőbb mobiltarifák közös jellemzője, hogy csoporton belül díjmentes hívást tesznek lehetővé, valamint az előfizetők a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara mintegy 650 fős falugazdász-hálózatával is ingyenes beszélhetnek. A Kamara tervei szerint a szolgáltatási díj részben leírható lesz az éves kamarai tagdíjból.

Forrás: nak.hu

2017.03.10.