FM: Az uniós agrárpolitika forrásai a gazdákat illetik

Gulyás Andrea, a Földművelésügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára szerint gazdákat kell támogatnia az Európai Unió 2020 utáni Közös Agrárpolitikájának (KAP).

Az agrártárca hétfői közleménye szerint az államtitkár az EU Mezőgazdasági és Halászati Tanácsának brüsszeli ülését követően kijelentette: a magyar kormány szerint az új agrárpolitikának minden európai mezőgazdasági termelő – az általuk megtermelt jó minőségű és egészséges élelmiszeren keresztül pedig valamennyi uniós állampolgár – számára kedvezőnek kell lennie. Ismertette: Magyarország a hétfői tanácskozáson elutasította, hogy a migráció és más, a mezőgazdaságtól idegen célok is a KAP részévé váljanak 2020 után, mivel ezek kezelése – mint fogalmazott – nem agrárpolitikai feladat.

A minisztérium felidézte, hogy az Európai Bizottság 2020 utáni KAP-ra vonatkozó előzetes tervei a testület november 29-i közleményében jelentek meg. A legjelentősebb változás a támogatások elosztásának új rendszere lehet: a tagállamok nagyobb szabadságot és felelősséget kapnának az uniós szinten meghatározott célok megvalósításában, az általuk kidolgozott stratégiai tervet az EB hagyná jóvá – tették hozzá.

A közlemény szerint Gulyás Andrea üdvözölte, hogy az EB megőrizné többek között a termelők jövedelembiztonsága szempontjából fontos közvetlen támogatásokat, de hangsúlyozta, hogy az elképzelések megvalósulásában még vannak nyitott kérdések, erre pedig a testület figyelmét is fölhívták. A tanácskozáson az uniós miniszterek először egyeztettek EB agrárpolitikai terveiről, az egyeztetéseket 2018 januárjában folytatják. Az Európai Bizottság a tervek szerint júniusban mutatja be a jogszabályi javaslatokat – áll a közleményben. 

Forrás: hirado.hu

2017.12.17.