Az Ötvenhatosok terén emlékeztünk a forradalom áldozataira

Az Ötvenhatosok terén emlékeztünk a forradalom áldozataira

Székesfehérvár, 2020. október 23. (péntek) – Katonai tiszteletadás mellett, csendes megemlékezés keretében hajtottak ma fejet az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei előtt Székesfehérváron, az Ötvenhatosok terén. A városi és a megyei önkormányzat vezetői, a történelmi egyházak, politikai pártok, társadalmi és civil szervezetek emlékeztek.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc mozgalma Székesfehérváron a diákság követeléseivel, tüntetéseivel vette kezdetét. A forradalom egyik tragikus, székesfehérvári eseménye október 24-én, szerdán este hét óra körüli időpontban történt: a késő délutáni órákban többségében a város üzemeiben dolgozó fiatalok, diákok gyülekeztek a Március 15-e utcában, innen a csoport a Szabadság térre ment, majd a József Attila Gimnázium diákotthona elé vonult, ahonnan azonban nem engedték ki a tanulókat. A tüntetés részvevői ezután a statárium és a kijárási tilalom ellen tiltakoztak a megyei tanács, majd a Belügyminisztérium Fejér megyei főosztályának épülete előtt. A Sztálin út és a Vöröshadsereg út sarkán álló Szabó-palota egyúttal az Államvédelmi Hatóság székhelye is volt. Amikor a tömeg odaért, a kijárási tilalom még nem volt érvényben. A hivatalos állásfoglalás szerint ekkor “a békésen tüntető tömegben a provokátorok részéről lövések hangzottak el”. A karhatalmista alakulat ezt követően riasztólövéseket adott le, majd az odaérkező szovjet páncélosok a tömegbe lőttek. A lövöldözés következtében hatan vesztették életüket. Az áldozatok – Bernáth Katalin, Csányi Éva, Gumpl József, Jóvári Imre, Kardos Pál, illetve Versegi Jenő Béla – közül valamennyien fiatalok, 19-22 évesek voltak.

Október 23-án, a hagyományokhoz híven, az Ötvenhatosok terén koszorúzással emlékezett meg a város a forradalom és szabadságharc hőseiről, valamint áldozatairól. Az idei nemzeti ünnep más volt mint az eddigiek: a járványhelyzetre tekintettel ezúttal katonai tiszteletadás mellett, csendesen helyezték el koszorúikat a megemlékezők a fehérvári mártírok emlékművénél.

Néma főhajtással tisztelegett Vargha Tamás államtitkár, országgyűlési képviselő, Törő Gábor országgyűlési képviselő, dr. Simon László kormánymegbízott, dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, valamint dr. Cser-Palkovics András polgármester. Koszorút helyeztek el a Székesfehérváron működő katonai szervezetek és rendvédelmi szervek, valamint a történelmi egyházak képviselői: Spányi Antal megyés püspök, Bencze András evangélikus püspökhelyettes, Berze János református lelkipásztor és Neubart István, a Székesfehérvári Zsidó Hitközség elnöke.

A Székesfehérvár és Környéke Gazdakör képviseletében Horváth Miklós Csaba és unokája, Varga Imre Gábor, dr. Radics József és Németh János helyeztek el koszorút.

Lerótták kegyeletüket az önkormányzati képviselők, a politikai pártok, a Tankerületi Központ és a Diáktanács képviselői.

Forrás: ÖKK