AKG: Rövidesen megjelenik a pályázati felhívás

Még ebben a hónapban megjelenik az agrár-környezetgazdálkodási támogatás (AKG) pályázati felhívása. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kézikönyvvel segíti a támogatási kérelmek benyújtását.

A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint szeptember végéig közzéteszik a Vidékfejlesztési Program (VP) keretében 159 milliárd Ft-os keretösszeggel induló új AKG pályázati felhívását.

A támogatás igénylésének menete a korábbi AKG programhoz képest megváltozik: a támogatási feltételeket nem jogszabályokban, hanem pályázati felhívásban hirdetik meg, azokra pedig pályázatot (támogatási kérelmet) kell majd benyújtani.

Ehhez nyújt segítséget a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara új kézikönyve. A társszervezetek (ME, FM, MVH, NÉBIH) közreműködésével készült kiadvány célja, hogy az érdeklődők átfogó képet kapjanak a támogatási lehetőségről, valamint elegendő információhoz jussanak ahhoz, hogy eldönthessék: szeretnék-e, tudják-e vállalni a támogatás igénybevételéhez szükséges előírásokat. A kiadvány a VP AKG támogatás kereteit tartalmazza, a részletszabályokról teljes körűen a később megjelenő pályázati felhívásból, illetve a falugazdászoknál tájékozódhatnak az érdeklődők.

akg kezikonyv borito

A kézikönyv ide kattintva letölthető, szeptember utolsó hetétől pedig a falugazdász irodákban is elérhető lesz.

akg kezikonyv borito

A támogatás fő céljai a vidéki területek fenntartható fejlődésének támogatása, a környezet állapotának megőrzése és javítása, a mezőgazdasági eredetű környezeti terhelés csökkentése, környezetvédelmi szolgáltatások biztosítása, a természeti erőforrások fenntartható használatán alapuló mezőgazdasági gyakorlat erősítése. Kiemelten kívánja továbbá támogatni a biodiverzitás megőrzését a természetes életkörülményeik között (a gazdaságban), a természet, a víz, és a talaj védelmét a termőhelyi adottságoknak megfelelő termelési szerkezet kialakításával, a környezettudatos gazdálkodás és fenntartható tájhasználat kialakításával.

Az AKG egy, a környezeti, természeti kihívásokra adott válaszintézkedés. Az AKG ezért nem tekinthető támogatás kiegészítésnek, hanem a környezettudatosabb gazdálkodásból adódó többletköltségek és csökkenő bevételek kompenzációjára szolgál. Az AKG egy olyan önkéntesen vállalható kifizetési- és követelményrendszer, amellyel a gazdálkodók hozzájárulhatnak egy hosszútávon fenntartható agrárkörnyezet megteremtéséhez.

Az Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés című felhívás tervezett megjelentetéséről szóló közlemény itt érhető el.

Forrás: nak.hu

2015.09.21.