Az év végéig lehet még regisztrálni a Cégkapura

Sok gazdasági vállalkozás nem regisztrált még a Cégkapura, amelyen keresztül 2018. január 1-től zajlik majd a cégek e-ügyintézése. A bejelentkezési határidőt meghosszabbították.

A nyilvántartások alapján mintegy 700 ezer gazdálkodó szervezetnek kellett volna augusztus 30-ig regisztrálnia a Cégkapu-szolgáltatásra, mert a jogszabályban meghatározott gazdálkodó társaságok január 1-jétől csak ezen keresztül tarthatnak kapcsolatot az elektronikus ügyintézést biztosító szervezetekkel. A Cégkapura regisztrált gazdálkodó szervezetek száma azonban csak mintegy 300 ezer, a többieknek ezért december végéig lesz még lehetőségük pótlólagosan regisztrálni – mondta Hajzer Károly, a Belügyminisztérium informatikai helyettes államtitkára egy keddi háttérbeszélgetésen.

Fedorkó Tamás, a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. szolgáltatásfejlesztésért felelős igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2018 első fél évében a tervek szerint még elfogadja az Ügyfélkapun benyújtott dokumentumot, de lehetőség van a Cégkapun keresztül is beadni a küldeményt az adóhivatalhoz.

A Cégkapu fejlesztésénél tekintettel voltak a cégek megnövekedett és speciális többletigényére az ügyfélkapus ügyintézéssel szemben.
– Cégkapun keresztül lehetőség lesz egy-egy vállalaton belül több munkatársnak jogosultságot adni az ügyek intézésére, de egy cég megbízhat egy másik vállalkozást is a feladattal – mondta Pándi Boglárka, a NISZ e-közigazgatásért felelős osztályvezetője.

A Cégkapu és Ügyfélkapu egy felületen lesz elérhető. Az egységes felületre belépő személy kiválaszthatja, hogy milyen minőségben, magánszemélyként vagy cégként kíván ügyet intézni. A 2018 januárban élesben induló Cégkapu tesztelésére december elejétől lehetőség lesz, illetve a magyarorszag.hu honlapon oktatási segédanyagot tesznek közzé.

(MTI)

Forrás: nak.hu

2017.11.07.