Heteken belül mindenki számára elérhető lesz az új kamarai portál

A kamara jelenleg is üzemelő honlapja egy korábbi, a kamara megalakulásakor végzett fejlesztés eredménye, amely az akkori követelményeknek felelt meg. 

Az elmúlt három évben bekövetkezett szolgáltatásbővítés és a kamara tevékenységi körének növekedése elengedhetetlenné tette egy új, a jelenleg működő honlapot váltó, immár teljes körű támogatási funkciókkal rendelkező, és az egész agráriumot kiszolgáló portál létrehozását.

A tagok részéről felmerült igényeket felismerve és kiszolgálva a heteken belül induló új portál képes személyre szabott, célzott tartalmak megjelenítésre a mintegy 360 ezer tag számára, valamint innovatív ügyintézési csatornaként úgynevezett „e-iroda” áll majd a rendelkezésükre, amely virtuális falugazdászként segíti a napi ügyintézést.

A portál jelentős beruházás és régóta várt fejlesztés a kamara életében, mely részben uniós forrásból valósult meg. A projekt költségei főként hardverbeszerzésből és szoftverlicencek vásárlásából álltak, kisebb részét pedig a bevezetéshez szükséges egyedi szoftverfejlesztések adták.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara számára kiemelt fontosságú a tagság számára nyújtott szolgáltatások megfelelő színvonala, valamint a tagok adatainak védelme, ezért jelenleg is teszteli és ennek tapasztalatai alapján – amennyiben szükséges – javítja a bevezetés előtt álló portálját, valamint az azt kiszolgáló informatikai megoldásokat, valamint folyamatban van az adatok betöltése is.

Mindezek eredményeként várhatóan heteken belül egy új, ügyfélbarát, minden igényt kiszolgáló portál fog a kamara tagjai és alkalmazottai rendelkezésre állni, ahol teljeskörűen tudják intézni ügyeiket.

Forrás: nak.hu

2016.02.18.