20 tonnás búza adomány érkezett Fehérvárra

20 tonnás búza adomány érkezett Fehérvárra

A magyar vetőmagtermesztés egyik zászlóshajójának tartott Marton Genetics is fontosnak tartja a társadalmi szerepvállalást. Ennek szellemében csatlakozott a Magyar Örökség díjas Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem programhoz és ajánlott fel 10 tonna étkezési búzát Mv Ménrót, valamint ugyancsak 10 tonna kiváló minőségű búza vetőmagot Mv Nemere.

A vetőmagadományt, amelynek átadására a program hivatalos gyűjtőpontján, az Aranybulla Zrt. székesfehérvári telephelyén került sor, a tervek szerint a legnehezebb sorban élő és tevékenykedő kárpátaljai gazdálkodók számára juttatjukel.

👉Az esemény résztvevőit házigazdaként köszöntötte dr. Bódizs Tamás, az Aranybulla Zrt. igazgatósági elnöke, Rittlinger József, a Magyarok Kenyere Alapítvány kuratóriumi elnöke, valamint Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke is.

Varga Imre István, a NAK Fejér megyei elnöke megköszönte a felajánlást és kiemelte, hogy örömteli, hogy már nem csak a termelők adakoznak a rászorulók javára, hanem az input anyag előállító vállalkozások is. Az elnök szerint példaértékű a Marton Genetics adománya, ami nagyban hozzájárul a kezdeményezés sikeréhez.

Magyarok kenyere program: Fehérváron adták át az adományt

https://www.szekesfehervar.hu/magyarok-kenyere-vetomagot-is-kuldenek-a-karpataljai-gazdalkodoknak

2021.08.12.